12.rész

Sziasztok!

Anna vagyok, Szandi társírója és ez az első rész, amit én írtam.

Remélem elnyeri a tetszéseteket és akkor itt is van a 12. rész ^^

Jó olvasást nektek💜

Sok puszi

xoxo Anna

Másnap, mikor felkeltem, egyedül voltam az ágyban, Mark már nem volt mellettem. Kicsit még fetrengtem az ágyban, majd kikeltem és a függöny elhúzása után kinyitottam az ablakot. Jól esett a reggeli friss levegő, bár már most meleg volt. Egy kis idő elteltével lementem a konyhába, ahol Mark nekem háttal állva tevékenykedett.
-Jó reggelt. –köszöntem rekedten, kásás hangon. Felém kapta a fejét.
-Neked is. –mosolygott rám. –Most elrontottad a meglepetést. –durcázott.
-Milyen meglepetést? –csodálkoztam el.
-Fel szerettem volna vinni neked a reggelit, hogy az ágyamban együk meg. –magyaráztam neki.
-Visszamenjek és színleljek alvást? –kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon.
-Nem kell.. az már nem ugyan az. –mosolygott és egy csókot nyomott ajkaimra.
-Hogy aludtál? –érdeklődtem és leültem az asztalhoz, egy székre.
-Ha nem rugdalóztál volna, nagyon jól aludtam volna. –nevetett fel.
-Bocsánat.. –motyogtam sajnálkozva.
-Jaj nehogy magadra vedd, csak piszkállak. –mentegetőzött egyből. –Mit kérsz? Kávét vagy teát?
-Hát.. talán kávét. De jó sok tejjel és cukor nélkül. –adtam le a „rendelésemet”
Figyeltem ahogy rutinosan mászkál a konyhában, szinte már oda sem néz, hogy mi hol van, csak kinyit egy szekrényt és reflexből nyúl a bögréért, egy másikból kettő tányért vesz ki és egy fiókot kihúzva kivette szükséges evőeszközöket. A szememet nem vettem le róla, csak mikor a telefonom csörgését hallottam meg a szobából. Nem akartam felvenni, bárki is hívott. Nem voltam most senkire kíváncsi Markon kívül. Ő aggódott értem igazán, a többiek arra sem vették a fáradságot, hogy felvegyék a telefont, pedig hívtam Anne-t és Dylant is. A nagyiéknak pedig főleg nem akartam felvenni a telefont, nem volt erőm megint veszekedni velük. Még nem tudom meddig nem megyek vissza, de nem terveztem sokáig itt maradni, nem szeretnék Mark családjának terhet jelenteni. Úgy gondoltam talán egy vagy két éjszakát maradok még.
-Jess.. itt vagy? –integetett a szemem előtt Mark.
Megráztam a fejem.
-Igen, bocsánat. Mit mondtál? –kérdeztem egy kicsit zavartan.
-Csak annyit, hogy remélem szereted a tükörtojást pirított kenyéren, mert azt csináltam. De ha az nem jó, akkor tudok mást is csinálni. –hadarta. Megfogtam a kezét.
-Nyugodj meg. Jó lesz nekem. –bólogattam.
Leült velem szembe. Csatlakozott hozzánk Paul és Jackson is. Együtt reggeliztünk meg és beszélgettünk evés közben. Nagyon kedvesek voltak velem tegnap is és ma reggel is, nagyon szimpatikus volt nekem is Mark családja. Bárcsak olyan lehetne az én életem, mint az övé. Sokkal boldogabb lehetnék és nem kellett volna azon aggódnom, hogy nagyjából két hét múlva magam mögött kell mindent és mindenkit hagynom aki valaha fontos volt nekem. Ez annyira nem igazság. Miért nekem kellett lennem annak a lánynak, akinek meghaltak a szülei és a nagyszüleivel kellett élnie? Nem mintha nem szerettem volna velük élni, de minden más lenne, ha anyáék még itt lennének.. Akkor nem kellene magam mögött hagyni mindent és nem menne tönkre hamarosan az életem. Reggeli után felmentem Mark szobájába. Gondolkodtam. Tudtam, hogy nagyiék nagyon aggódtak értem, de most muszáj volt egy kicsit kiszakadnom az otthoni környezetből, hogy át tudjam viszonylag nyugodtan gondolni a dolgot. Féltem elköltözni. Tudtam, hogy ha elmegyek, egy idő után megszakadna mindenkivel a kapcsolatom, azt pedig nem szerettem volna, túl fontosak voltak nekem ahhoz. Markkal még csak most jöttünk össze és máris el kellett szakítani minket egymástól. Visszaemlékeztem arra, mikor még kicsik voltunk és Dylannel együtt játszottunk a játszótéren.

*Visszaemlékezés*
Mikor első nap volt az iskolában, nagyon nem akartam ott maradni. Anya lábába kapaszkodtam és sírtam. Féltem a sok idegen gyerektől és a magánytól. Szinte senkit nem ismertem ott, nem akartam, hogy kiközösítsenek. Álltam az osztályterem ajtajában és megszeppenve néztem körbe. Egy kisfiú jött oda hozzám.
-Miért vagy szomorú?
-Nem akarok itt lenni. –szipogtam. Szó nélkül megölelt.
-Dylan vagyok. Leszünk barátok? –kérdezte mosolyogva.
-Jessica vagyok. Igen. leszünk. –mosolyogtam én is.

A homokozó szélén ültem és hívogattam a közelben fekvő kiscicát. Egyszer csak a cica elfutott és utána futott Dylan.
-Dylan! –kiabáltam rá. –Én meg akartam őt simogatni! Olyan gonosz vagy!
-Nem is vagyok gonosz! Te vagy a gonosz. –mondta sértődötten és meglökött. Beleestem a homokozóba. Ijedtségemben először nem szólaltam meg, aztán sírni kezdtem. Odajött hozzám és segített felülni.
-Bocsánat.. –mondta és megölelt. Hozzá bújtam és abbahagytam a sírást.
Elment. Vártam rá. Mikor visszajött, a macska ott volt a kezében. Mosolyogva néztem. Kivettem a kezéből a cicát és simogattam. Haza akartam vinni, de mikor odamentünk anyáékhoz, hogy engedjék meg, hogy megtartsa, nem engedték meg. Nagyon mérges voltam rájuk. Akkor napokig nem is beszéltem velük. Dylannel szerencsére közel laktunk egymáshoz, ezért a játszótéren voltunk egész nap, csak enni mentem haza.

Mikor az első barátom szakított velem, Dylant hívtam egyből. Átjött hozzánk, hogy megvigasztaljon. Mindig ő nyújtotta nekem a legnagyobb támaszt. Az évek során ő lett a legjobb fiúbarátom. Kiöntöttem neki a szívemet, sokkal jobban éreztem magam utána. Egész este filmeket néztünk és nálunk aludt. Soha nem akartunk többet a másiktól, csak barátok voltunk és ezen nem is akartunk változtatni.


Gimnázium első napján mutattam be Dylannek Anne-t, akit a nyár folyamán ismertem meg. Úgy gondoltam nagyon összeillenek és jóban is lennének, ha nem több. Szerencsére hamar egy hullámhosszon voltunk mind a hárman és azóta is legjobb barátok vagyunk, természetesen ők második évben összejöttek.
*Visszaemlékezés vége*

-Minden rendben? –kérdezte Mark.
-Persze, csak kicsit elbambultam.
-Oké. Miért szöktél el a nagyszüleidtől? –kérdezte. –Tudom, hogy a költözés miatt akadtál ki, de otthon is dühönghettél volna. Nem mintha bánnám, hogy itt vagy, de miért gondolod, hogy ez a legjobb megoldás?
-Azért, mert ha otthon lennék, tudom, hogy nagyi folyton beszélni akarna velem és én meg most látni sem akarom. egyszerűen csak kell egy kis tér, hogy tisztán láthassak, amit ha otthon lennék, nem kapnék meg. És nincs erőm veszekedni vele megint. Bűntudatom is van, hogy úgy viselkedtem velük, de úgy érzem megérdemelték.
-De figyelj..Mások azért szöknek el, mert bántják őket otthon vagy csak simán azért, mert egyáltalán nem érzik ott jól magukat. Oké, hogy most ez neked is nehéz, de te csak elköltözöl. Persze én sem örülök neki, de attól függetlenül jól bánnak veled és jó életed van. Szerintem ez most önzőség volt a részedről. A nagyszüleidnek ugyan úgy az elejéről kell kezdeniük mindent, mint neked. És ezzel a döntéssel is csak neked szeretnének jót. Neked akarnak jobb jövőt biztosítani és ezért áldozatot kell hozni. -mondta el a véleményét.
-Most azt akarod mondani, hogy azt akarod elmenjek? Mi van azzal, hogy eljössz velem? Mi van azzal, hogy te leszel a hercegem, én pedig a hercegnőd? Egyáltalán komolyan gondoltad? Azt hittem, hogy te meg fogsz érteni engem.. -borultam ki teljesen.
-Nem erről van szó, nem akarom, hogy elmenj.. de minden okkal történik. Az is hogy a szüleid balesetet szenvedte, hogy mi összejöttünk és az is, hogy elköltözöl. Sajnos ezen nem lehet változtatni, bele kell törődnöd. Ha csak nem szerzel a nagyszüleidnek valami extrán jól fizető állást. -nem akartam tovább hallgatni őt. Egyszerűen nem értettem, mi ez a hirtelen vélemény változás.
-Hagyd abba! Ettől nem lesz jobb. Csak rontasz a helyzeten. Inkább elmegyek.. -mondtam és elkezdtem készülődni.
-Nem így gondoltam. Csak szerintem át kellene kicsit gondolnod.. A kapcsolatot akkor is tudjuk tartani, ha egy óceán választ majd el minket el egymástól. Nehéz lesz, de meg tudjuk oldani. -húzott az ölébe Mark.
-Mark.. ugyan.. ezt még te sem hiszed el.. -mondtam szomorúan. Képtelenség, hogy bármelyikükkel is megmaradjon hosszútávon a kapcsolat. Ahhoz ez túl nagy távolság.
A telefonom folyamatosan csörgött, fogtam magam és kikapcsoltam.
-Ma estére még maradhatok? -kérdeztem halkan.
-Persze. -mosolygott. -Addig maradsz ameddig szeretnél. -puszilta meg a homlokom,.
-Nézünk filmet? -kérdeztem.
-Amit csak szeretnél. -mosolygott. Elővette a laptopját és megmutatta, hogy milyen filmek vannak letöltve. Egy vígjátékot választottam, a Ted első részét. Úgyis régen láttam már. Lementem a konyhába popcornért, amíg ő rácsatlakoztatta a laptopját a tv-re és megcsinálta az ágyat. Megcsináltam két csomaggal és felmentem Mark szobájába vele. Befeküdtünk mindketten az ágyába és elindult a film, minden figyelmemet annak szenteltem.
Gyorsan telt az idő és már a harmadik filmnél tartottunk, mikor megkordult a hasam. Lementünk és gyorsan megvacsoráztunk, majd vissza is mentünk. Folytattuk a filmnézést, de nagyon fáradt voltam, így elnyomott az álom Mark mellkasán.