18. rész

Sziasztok!  

Meghoztam nektek a következő részt.^^ 

Remélem elnyeri a tetszéseteket és továbbra is velünk maradtok. :3

Tőlem még csak néhány részt kaptatok, de remélem hogy legalább fele annyira szeretitek az írásom, mint Szandiét. :3

Most is megkérlek titeket, hogy ha elolvastátok, hagyjatok magatok után nyomot.

Sok puszi és ölelés, Anna

Előző részből:
"...megrezzent a telefonom.Marktól jött üzenetem. "Remélem rendben megérkeztetek.Már most nagyon hiányzol. Mxx" Nem akartam még neki válaszolni.Majd holnap. Mikor megjött a pizza,fizettem és leültem enni.Ahogy végeztem felmentem,fogat mosni.Utána bementem a szobámba és az ágyba dőlve szinte azonnal elnyomott az álom. "

Reggel, mikor felkeltem, teljes mértékben kipihentnek éreztem magam. Felvettem a köntösömet és a papucsomba bújva csoszogtam el az ablakhoz. Miután a függönyt elhúztam, kinyitottam az ablakomat és figyeltem pár percig az utcát, ami még csendes volt, hisz korán volt még. Egy idő után lementem a konyhába, ahol nagyiék már berendezkedtek kis részben. Papa az újságot olvasta, míg nagyi a reggeli pirítóst és a tejeskávét csinálta nekünk. -Jó reggelt. -köszöntem nekik és leültem az asztalhoz az egyik székre. -Neked is kincsem. -mosolygott rám mama, papi pedig csak mosolyogva biccentett és bújta tovább a papírokat. Elővettem és válaszoltam Mark tegnap küldött üzenetére. "Már itt vagyunk, bocsánat, csak aludtam. Itt most van reggel. Te is hiányzol nekem. Remélem jól vagy és sikerül majd elfelejteni engem. Jxx" Nagyi elém tette a reggelit, majd mikor ő is leült, enni kezdtünk. A reggelizés csendben telt, én még nem igazán szerettem volna beszélgetni, szoknom kellett az új helyzetet. -Nemsokára elmegyünk várost nézni, megnézzük a főbb utcákat, hogy legalább egy kicsit eligazodjunk ezen a városon. Aztán az új iskoládba is menned kell beiratkozni délután 2:30-ra és nem késhetsz onnan. Tudod te is jól, hogy ez milyen fontos, el kell fogadnod a helyzetet. -mondta papi. -Tudom, hogy mi a napi rend! -csattantam fel, mivel már vagy ezerszer elmondták nekem ez idő alatt, így kezdett kissé idegesíteni. -Akkor lassan kezd el készülődni, bár mi szívesen viszünk magaddal pizsamában is. Rajtad áll, hogy mennyire akarsz leégni több ezer ember előtt. -mondta nagyi. -Megyek már, megyek. Nyugalom van. -tartottam fel a kezem és miután megreggeliztem, felmentem a szobámba. Kiválasztottam a ruháimat, majd bementem a fürdőbe és letusoltam. Gyorsan megtörölköztem, majd felöltöztem és elkezdtem szépítkezni. A hajamat hagytam, hogy természetesen omoljon a vállamra, onnan pedig a hátamra és a mellkasomra. Smink gyanánt csak egy nagyon kevés szemceruzát és szempillaspirált használtam, valamint szájfényt.
Lementem a lépcsőn, miután kész lettem. Nagyszüleim már készen vártak engem az ajtóban.

-Indulhatunk? -mosolyogtak rám, de én csak bólintottam. Semmi kedvem nem volt a bájcsevejhez, de muszáj volt egy idő után megszólalnom, ha túl akartam élni ezt a mai napot. Első körben elsétáltunk az új munkahelyükhöz, de nem mentünk be, csak kívülről néztem meg, bár nem igazán tetszett, de ezt nekik nem mondtam, azért annyira nem akartam bunkó lenni. Utána elmentünk a London Eye-hoz és megcsodáltuk a hosszú sort, ami előtte kígyózott, illetve megállapítottuk, hogy szerencse, hogy nem álltunk be. maximum estére jutottunk volna a kapszulák közelébe. Csináltam képeket a városról, hisz mégis csak az álmaim városa. A honvágy ellenére nagyon tetszett már most a centrumnak a nyüzsgő, zsúfolt látványa és az emberek mentalitása valamint hozzáállása bizonyos dolgokhoz. Elsétáltunk a Big Benhez, a Buckingam Palotához és a többi környékbeli híres épülethez. Nem tudtam betelni a látvánnyal, folyamatosan csináltam a pillanatképeket az utcákról és a művészibb fotókat az épületekről. Ebédidő tájékán megkordult a hasam és panaszkodott, hogy üres. 

-Nem ülünk be valahova? -kérdeztem tőlük.
-Dehogyis nem. -vágta rá papa. -Én is éhes vagyok, mint a farkas. -tette hozzá mosolyogva, mire nekem is egy halvány mosoly kúszott az arcomra.
-Rendes étterembe menjünk vagy hova szeretnél? -kérdezte mami.
-Nekem teljesen mindegy, csak legyen valami olyan kajájuk, amit szeretek is. -mondtam és elkezdtem nézelődni, hogy hol találok valami normális éttermet, pizzériát vagy valami ezekhez hasonlót.Hosszas keresgélés után találtunk egy barátságos kis vendéglőt, ahol még hely is volt, szóval a választásunk arra esett. Helyet foglaltunk és az étlapot kezdtem böngészni. Mikor mindenki kiválasztotta a rendelést, leadtuk és papáék beszélgetni kezdtek, én pedig a telefonomon néztem az eddig ellőtt képeket, hátha van olyan, ami elmosódott vagy belesétált valaki a képbe, ezzel elrontva az összhangot.

Ebédelés után elindultunk az iskolám keresésére, amit nem olyan könnyen, de megtaláltunk az épületét. Hatalmas volt. sokkal nagyobb, mint az előző iskolám, ahová Dylan, Anne és persze Mark járnak. Ámulva néztem a fehér falakat és az elképesztően nagy, barna, fakapukat. Az ablakok is óriásiak voltak és azok egy szép, gondozott parkra néztek. Lassacskán besétáltunk az épületbe, nem igazán akartam elsietni ezt az egész dolgot. Féltem. Még mindig rettegtem a változástól. Úgy tűnt, hogy akkor volt szünet, amikor mi megérkeztünk, így a folyosó, az udvar és az aula is tele volt diákokkal,. Elég sokan bámultak meg és néztek rám furán. Még többen voltak azok, akik rám mutattak és sugdolóztak, gondolom, hogy találgattak, melyik osztálynak a létszámát fogom növelni testi jelenlétemmel. Az a vicces, hogy ezt még én sem tudtam pontosan, de csak reménykedni tudtam abban, hogy lesznek néhányan, akik elfogadnak majd olyannak, amilyen vagyok és nem közösítenek ki, foglalkoznak majd velem. Szívem szerint már rég elrohantam volna, pedig még csak a titkárságon várakoztunk, hogy az igazgató behívjon minket az irodájába. Nagyiék végig velem voltak, tudták, hogy ha egyedül hagynak, akkor keresnék valamilyen kiutat, amivel elszúrnám a dolgot és az életüket csak nehezíteni tudnám vele, ezért jelenlétük miatt egy szót sem szóltam. Hosszas várakozás után szerencsére behívott az iskolaigazgató az irodájába Leültünk és megbeszéltünk mindent. Odaadta nekem a tankönyveimet és az órarendemet, valamint az iskola leegyszerűsített rajz, amin az osztálytermek elhelyezkedése látható. Arra teljesen biztos szükségem lesz rá. Megnéztem az egyik papírt, 12. B osztályos lettem, kíváncsi volta, hogy holnap a többiek mit fognak ehhez szólni. Mármint az osztálytársaim. Az új osztálytársaim, akiket még látásból sem tudnám megmondani, hogy esetleg ki lehet az és ki nem.

Beiratkozás után nagyiék haza mentek, én pedig elmentem sétálnia városban, még úgyis volt időm bőven. Először kerestem egy kávézót és kértem egy jó erős kávét, kezdett kijönni rajtam az álmosság és kezdtem megérezni az időeltolódást. Kicsit fura volt, de reméltem, hogy hamar megszokom a változást. Mikor megkaptam a kávémat, elmentem a Temze partjára és ott sétáltam. Lassú tempóban járkáltam a városban, nem szerettem volna sehova sem rohanni, teljesen felesleges lett volna. Végül is álmaim városában voltam. Csak nem épp úgy jutottam ki, ahogyan akartam. De mindegy is, ez ellen már végképp nem tudtam semmit sem tenni, ha már itt voltam ki kellett használni a lehetőséget. Mondjuk nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Azt hittem, hogy itt all day all night esik az elő vagy hideg van, de nem, kifejezetten jó idő volt ma egész nap és a Nap is sütött. Egész sokan voltak a városban, még többen, mint ahogy én azt hittem. Bár nem volt szokatlan, Los Angeles is nagyon zsúfolt volt, ami  természetesen nem volt meglepő szerintem senki számára sem. Az emberek kedvesebbek voltak, mint szülővárosomban, bocsánatot kértek egy idegentől is az utcán, a buszra sorban álltak, nem pedig egymást lökdösve szálltak fel rá. Az időseknek segítettek, ha látták, hogy egyedül nem igazán boldogultak és mindenki türelmesen várakozott a dugóban is.

Kezdett egyre jobb érzésem lenni itt. Pörgős volt a várok, mégis nyugalmat árasztott. Jobb lett volna, ha a barátaim is itt lehetnének, de hát erre sajnos nincs lehetőség. Legalábbis nyárig biztos hogy nem tudnak kijönni. Elég nagy területet bejártam, reméltem, hogy holnap is tudni fogom még az útvonalat néhány helyre. Elsősorban az iskola irányába. Iskola. Mit nem mondjak, ijesztő egy hely az biztos. Nincs semmi nyugalmat árasztó a stílusában, a falak színében és eddig a diákok sem tűntek kedvesnek. De nem szeretnék első ránézésre ítélkezni, ez csak egy ideiglenes vélemény volt.
Leültem egy parkban és kicsit lepihentem, már fájtak a lábaim a sok sétától. Elővettem a telefonom és írtam Anne-nek.
"Már túl vagyok az első napom nagy részén, voltam a suliban beiratkozni és most éppen egy parkban ülök és kávézok. Veletek minden oké? Hiányoztok Jxx"
Nem vártam rá választ, tudtam, hogy alszanak vagy suliban vannak, hiszen ott most 7-8 órával korábban van. Kicsit nehéz lesz így megoldani a kapcsolatunk fenntartását, de majd lesz valahogy. Mertem remélni, hogy nem egy hét után lesz az a pillanat, hogy már nem keressük egymást többé vagy csak nagyon ritkán. Be kellett vallanom, féltem az elválástól, nagyon is. Féltem váltani. Féltem elengedni a régit, a megszokottat, a kényelmeset. Féltem új életet kezdeni, új kapcsolatokat kialakítani és legfőképpen féltem anyáékat elengedni. A tudat, hogy ők ott maradtak egy teljesen másik városban, országban, kontinensen, mardos belülről. Hisz ki fogja gondozni a sírt, ha nem mi? Ki fog velük beszélgetni, ha nem én? Ki visz ki anyák napján, karácsonykor, húsvétkor és mindenszentekkor  virágot és gyertyát ha nem én? És én kinek fogom elmondani az összes bajom és sérelmemet? Ki hallgat majd meg ha nem ők? Sajnos ezekre a kérdésekre egyelőre senki nem fog tudni választ adni, hagynom kell, hogy a Sors alakítsa az életemet, amit nekem el kellett fogadnom. Reméltem, hogy jó irányba fog változni az életem, hisz az eddig történt rosszakat sem éreztem jogosnak.. Na mindegy, nem volt értelme a múlton rágódni, úgy sem tehettem ellene semmit sem. Mikor már kicsit unatkoztam, elindultam haza felé. Csak az volt az egyetlen és legnagyobb gond, hogy nem tudtam, hogy merre van haza felé az irány. Néhány percig sétáltam, hogy találjak valami ismerős helyet, ami szerencsére be is következett. Megláttam nagyék új munkahelyét, onnan már tudtam, hogy merre kell menni. Sötétedett. Haza akartam érni, mielőtt teljesen besötétedett, nem akartam, hogy papáék esetleg aggódjanak értem.
Mikor haza értem, megéreztem a tükörtojás finom illatát, így az orromat követve a konyhába mentem.
-Megjöttem. -mondtam nekik.
-Merre jártál kincsem? -kérdezősködött nagyi.
-Csak sétálgattam és egy parkban voltam. -mondtam és helyet foglaltam az asztalnál, majd nekiláttunk a vacsorának. Ők ketten nagyon jól elbeszélgettek mindenről; az új iskolámról, a városról, a munkahelyükről és még sorolhatnám. Én csak hallgattam őket, nagyon fáradt voltam már. Miután megettem a vacsorát, elköszöntem tőlük és felmentem a fürdőbe. Felkötöttem kontyba a hajam és miután levetkőztem, beálltam a zuhanykabinba és gyorsan letusoltam. Mikor végeztem megtörölköztem és felvettem a pizsamámat, ami jelenleg egy pamut rövidnadrág és egy top volt. Megnéztem, hogy kaptam-e esetleg új üzenetet, és mivel nem jött egy sem, letettem az éjjeli szekrényemre és bebújtam az ágyba. Szemeim már ólom súlyúak voltak, hamar elnyomott az álom.