14.rész

Sziasztok! :) 

Meg is hoztam a 14. részt^^

Remélem az eddigi részekkel együtt ez is elnyeri a tetszéseteket :3

További szép estét nektek!

Sok puszi és ölelés

Anna

Kint voltam egy teljesen ismeretlen utcán. Akár merre néztem, a környezet teljesen új volt a számomra. Csak az emberekről tudtam hogy kik. Ott volt Dylan, Anne és Mark. Oda akartam menni hozzájuk, de a lábaim egyszerűen nem akartak mozdulni. Lenéztem. Láttam, hogy lépek, de nem haladtam előre. Futni kezdtem. Szólongattam őket, hátha közelebb sétálnak hozzám. Messze voltak. Minden sötét lett, nem tudtam hová kerültem. Talán órák teltek el, mire megint világos lett. Ugyan az a 3 személy állt előttem. Úgy néztek rám, mintha soha nem találkoztunk volna. Nem értettem mi történt. A szemükbe néztem. Csupa fagyos tekintettel álltam szemben. Mark szemei sem csillogtam úgy, mint ahogy azt megszoktam.

-Mi van veletek srácok? Mark.. szerelmem.. én vagyok az.. –mondtam kétségbeesetten. Csak bámultak rám. Nem tudtam mit tegyek, kezdtem megijedni, de mozogni még most sem tudtam.

-Elhagytál minket. –mondta Anne.

-Mi van? –néztem rá furcsán.

-Elárultál bennünket. –csatlakozott Dylan.

-Minden a te hibád. –szólalt meg Mark.

-Miről beszéltek? Semmit nem csináltam. –ráztam meg a fejem.

-Itt hagytál minket, csak magadra gondolva.

-Mi nem is számítunk neked. –folytatták monoton hangon.

-Hazudtál nekem. Nem is szeretsz.

-Srácok.. hagyjátok abba. Ez hazugság. Nem az én hibám. –kezdtem sírni.

-Elhagytál minket.

-Elárultál bennünket.

-Minden a te hibád. –mondták folyamatosan. Nem tudtam közbeszólni, hogy megcáfoljam. Csak sírtam és befogtam a fülem. De abban a pillanatban minden hangosabb lett. A saját gondolataimat sem hallottam, olyannyira kiabáltak már a többiek. 

-Elég legyen.. –suttogtam a sírástól rekedt hangon.

Sírva keltem fel a rémálomból. Felültem az ágyon és sírtam.

-Mi van már? –morgott Anne.

-Semmi.. aludj csak. –suttogtam remegő hangon. Felkelt, mikor meghallotta a hangomat.

-Mi történt Jess? –ölelt meg. Hozzá bújtam és sírtam.

-Nem akartalak cserben hagyni titeket..

-Mi a fenéről beszélsz? –vonta fel a szemöldökét.

-Ugye tudod, hogy nem én akartam ezt? –zokogtam. Teljesen össze voltam törve.

-Rosszat álmodtál? –kérdezte a hátamat simogatva.

-Uhum.. –dünnyögtem és sírtam.

-Az csak egy álom Jess.. Ne sírj ilyen miatt.. Oké? –emelte fel a fejem hogy szemébe nézzek.

-Nem ígérek semmit.. –motyogtam és kezdtek lecsukódni a szemeim.

-Azt javaslom, hogy aludjunk. –mondta és a hátamra döntött.

-De nem vagyok álmos.. –mondtam és már félálomban voltam.

-Igen, látom. –mondta. Ez volt az utolsó amit hallottam azelőtt, hogy elaludtam volna.

Reggel beduzzadt és véreres szemekkel keltem fel. Anne már nem volt a szobában, de a táskája még itt volt. Nagy nehezen kikeltem az ágyból és lementem a konyhába reggeliért.

-Szép jó reggelt Csipkerózsika. –köszönt Anne, miközben kaját csomagolt maguknak az útra.

-Jobbat.. –morogtam álmosan. Leültem az asztalhoz és elém tett egy bögre kávét. Köszönetképp biccentettem neki. Tudja, hogy ha nem aludtam ki magam, akkor jobb ha nem cseszeget.

-Már jól vagy? –kérdezte óvatosan.

-Valamennyivel igen, de voltam már sokkal jobban is.

-Tehetek érted valamit? –kérdezte kedvesen és mellém ült.

-Nem tudsz, de köszönöm. –mondtam és beleittam a kávémba. Halkan szólt a rádió, ahol megszólalt a Goodbye my lover című dal, ami most pont nem jött jól nekem. Bekönnyezte és megint a sírás szélén álltam. Anne ezt észrevette, majd elkapcsolta.

-Nemsokára indulnunk kell és neked is suliba kell menned. -mondta.

-Sajnos tudom.. Amúgy.. –kezdtem bele.

-Igen?

-A hírekben is keresnek engem. Nem lesz nekem ebből gáz a suliban?

-Nyugodj meg, nem lesz semmi gond. –simította meg a vállamat. –Szívesen maradnék veled, de tényleg el kell mennem. Tízórait tettem neked a hűtőbe.

-Köszönöm. És azt is, hogy legalább egy estét itt aludhattam.

-Tudod, hogy bármikor. –kacsintott rám. Dudáltak. -Mennem kell, írj, ha végeztél a suliban.

-Rendben. -öleltem magamhoz. Elment és nekem készülődnöm kellett, hogy ne késsek el a suliból. A fürdőben felkötöttem a hajam és egy nagyon alap sminket kentem fel magamra, majd felöltöztem.

 A vállamra vettem a táskámat és miután beledobtam a tízóraim, kimentem. Bezártam mindent gondosan és a pótkulcsot visszatettem a helyére. Elsétáltam a suliig, nem volt olyan messze innét. Az osztályban egyből rám szegeződött az összes tekintet.

-Hol van az én elszökött legjobb barátom? –jött oda hozzám Dylan.

-Itt vagyok, ha nem látnád. –morogtam.

-Ne legyél morci Jess. Hamar ráncos lesz a homlokod. –puszilt meg. Hozzá bújtam. –Hogy vagy? –érdeklődött hogylétem felől.

-Nem túl jól, bár most hogy látom a hülye fejedet, kicsit jobban vagyok. –mosolyodtam el halványan. 

-Na azért ám. –kacsintott rám és leültünk a helyünkre. -Nem kéne szólni, hogy jól vagy? -kérdezte Dylan.

-Nem! -vágtam rá egyből. -Suli után úgyis haza kell mennem. Ez a pár óra már teljesen mindegy. -mondtam neki és megvontam a vállam.

-Rendben, te tudod.

Bejött a tanár és elkezdte tartani nekünk az órát. Nem láttam még ma Markot, de nem akartam rákérdezni senkinél, nem akarom, hogy azt higgyék, ennyire tapadok rá. Egész nap nem csináltunk mást, csak beszélgettünk és beszélgettünk. Ja és beszélgettünk. Leginkább arról, hogy mi lesz velünk, miután én elmegyek. Egyikünk sem akart ebbe bele gondolni, de sajnos ez ellen nem lehetett mit tenni. A nap hamar eltelt, többen odajöttek hozzám, hogy megkérdezzék mi történt és hogy jól vagyok-e. Természetesen senkinek sem mondtam el a teljes igazságot, csak az tudja, akinek tényleg köze van hozzá. Iskola után Dylan haza vitt engem, bár nem szívesen jöttem vissza. Óvatosan mentem be a házba.

-Van itthon valaki? -kérdeztem nem túl hangosan.

-Jessica Tomlinson! Hol a fészkes fenében voltál az elmúlt napokban?! -kérdezte nagyi mérgesen.

-Itt és ott. -vontam meg a vállamat és bementem a konyhába.

-Figyelj rám, hogyha hozzád beszélek! -jött utánam. Soha nem volt még ilyen mérges, ez kissé meglepett.

-Figyelek. -mondtam de közben kaját kerestem.

-Hol voltál?

-Marknál és Anne-nél. -mondtam lazán.

-Hát ez egyszerűen remek! Mi halálra aggódtuk magunkat érted, nem tudtuk, hogy élsz-e még egyáltalán vagy sem! Gondolkodtál egyáltalán?!

-Igen, gondolkodtam. -válaszoltam félvállról.

-Rendben. Akkor most gondolkodj azon, hogy el vagy tiltva Marktól! Csak a bajt hozza rád! Amióta együtt vagytok, teljesen kifordultál magadból! Nem vagy önmagad Jessica! -kiabált velem még mindig. Lesokkoltam. Nem tudtam erre mit reagálni. Nem.. nem tilthat el tőle.. ez egyszerűen nem lehet.. Mondogattam magamban ezt, mint egy mantra.
-Ezt nem teheted, nincs jogod ehhez. -jelentettem ki határozottam. Vagyis csak annak akartam mutatni magam, kissé sem voltam az.

-Dehogyisnem. Én vagyok a gyámod és amíg az én házamban laksz, azt kell csinálnod, amit mondok neked! -mondtam emelt hangon.

-Tényleg arra játszotok papával, hogy elcsesszétek az életemet! -akadtam ki teljesen.

-Nem ezt akarjuk fogd már fel édes lányom! De akkora problémát csinálsz mindenből! Mindent megadunk neked, amire csak szükséged van! Most pedig irány a szobád, nehogy olyat mondjak, amit megbánok majd később. -mondta idegesen. Dühtől fújtatva mentem fel a szobámba. Ideges és összetört voltam egyszerre. Amint felértem, írtam Marknak.

"Milyen napod volt?"

"Egész jó, bár hiányoztál nagyon hercegnő..Neked milyen napod volt?"

"Szar.."

"Mi történt hercegnő?"

"El lettem tiltva tőled.. :( "

"Hogy hogy? :o "

"Az eltűnés miatt.."

"Majd Skype-on vagy telefonon beszélünk. És ha kell, beszökök hozzád."

"Nem akarok még nagyobb bajba keveredni, át kell gondolnom a dolgot.. "

"Rendben, majd írj ha már tudod, mi legyen <3 "

Erre már nem válaszoltam semmit. Majd írok neki valamikor.. Tudom, hogy el fogom veszíteni, de félek.. Tudom, hogy nekem kell majd szakítanom vele. Pakolni kezdte a szobámban, minden szét volt túrva. Nem értem minek kellett a cuccaim között turkálni, semmi közük hozzá.. De hát már nincs mit tenni.. Pakolás közben megtaláltam azt az üveg vodkát, amit még tavaly kaptam, csak akkor nem akartunk belőle inni, aztán meg nem tudtam, hogy hova tűnt. Kaptam az alkalmon, úgyis szükségem volt erre, kellett a kikapcsolódás. Letekertem a kupakját az üvegnek és beleittam. Nem éreztem a hatását, ezért egyre csak ittam és ittam belőle. A fele már elfogyott, mikor kezdtem szédülni és émelyegni. Megpróbáltam felállni, de nem mentem vele sokra, hamar visszahuppantam az ágyra.Forgott velem a világ, de jelen helyzetben ez volt a legkisebb gondom. Írtam Anne-nek, de ki is töröltem az üzenetet, nem tudtam normálisan írni. Nem akartam, hogy esetleg ezen aggódjon amíg pihennie kellene. Tovább iszogattam egyedül. Teljesen kiborultam. Nehezen, de lementem a nappaliba, ahol mamáék a kanapén ültek. Nem emlékszem már, hogy mit mondtam nekik, vagyis inkább kiabáltam, de szerintem jobb is, hogy annak a helyén csak egy fekete folt van.